Olaszországi élményeim

Jónéhányszor voltam már Olaszországban, de minden olasz utam közül az első volt a legemlékezetesebb. Olyan ez, mint az első szerelem. Emléke, szépsége, bája örökre megmarad.

Nos, ez az első utam - mert erről írok legszívesebben - baráti társasággal történő utazásnak indult. Mármint annak kezdtük szervezni.Hárman mentünk volna, munkahelyi kollégák, és gépkocsival. Az egyik résztvevő barátunk apjának kocsijával. Ám időközben a srácnak egy parkolóban hagyta a kocsit, amit, amíg ő távol volt, meghúztak. Az apja pedig "hát így tudsz te vigyázni a kocsira?!" felkiáltással megtagadta a hozzájárulást olaszországi utunkhoz. A másik kolléga meg nem volt hajlandó vonatozni, ha nincs kocsi, mondta, akkor ő sem jön. Summa summárum, egyedül kellett elindulnom. (Meg kellett tennem ezt annál is inkább, mert egyrészt már nagyon beleéltem magam az útba, másrészt megkaptam a valutakiutalást (ez feltétele volt akkor az útlevélkérelemnek. Csak az kaphatott útlevelet "nyugatra", akinek érvenyes valutakiutalása volt. És három évente lehetett folyamodni valutáért). Ha már megkaptam a valutát (ez 100 $ volt akkor), már csak elindulok. Így aztán a hónapokig tartó készülődés után (több mint 100 olasz utazási irodának írtam prospektus-kérő levelet) végre egy júliusi napon elindultam. (Előtte persze sorbanállás az olasz követség előtt a vizumért, ott mindjárt egy két hetes körutazási vonatjegyet is váltottam.)